A kísérlethez a smarniból és konyakmeggyből megmaradt befőttlevet, illetve, amikor az elfogyott, frissen facsart narancslevet használtam. Egy-egy szilikonos muffinkosárkába egy-egy gerezd mandarint és öt-öt szem meggyet tettem, amelyekre fél-fél deci, előírásszerűen elkészített sűrítőanyagot tartalmazó folyadékot öntöttem. Az eredményeket az agarral nem tudtam összevetni, de a laborból eléggé kemény, gumiszerű konzisztencia rémlik. No de lássuk a medvét (klikk a nagyobbért)! Balról jobbra, fentről le: lapzselatin, porzselatin, stabark, keményítő. A zacskókon szereplő hivatalos felhasználási javaslatok alapján az egyes anyagokból a következő mennyiségeket mértem ki: Lapzselatin (Dr. Oetker): az "5 dl folyadékhoz 6 lap" elv alapján 1, 6 dl folyadékhoz 2 beáztatott, kinyomkodott lap ment, forralás, kosárkába öntés. Ez lágyabb zselét adott az előírásszerűen adagolt pornál, a fotón is látszik, hogy több helyen a kosárka falához tapadt. Stabark: a sűrítendő dolog össztömegéhez viszonyítva 0, 5%-os arányban adagolandó, vagyis 1 dl-hez 5 g kell.
Zselatin gyorstalpaló - Gasztromankó receptek
- Hol
- Aspirin kristály hol kapható
- Hajdu bojler 120 l ár
- Google chrome zene letöltés version
- Viszkető kiütések testszerte
- Adele élete teljes film streaming
- Zselatin helyett - A főzés tudománya
2-3 perc után, ha megpuhult és gyűrhető állagú, vegyük ki a vízből. A puhulás idejét figyeljük, ha túl sokáig van a vízben, szét is mállhat a lap. Csavarjuk ki a lapokból a vizet, nyomkodjuk ki teljesen. Tegyük a recept szerinti forró - de nem forrásban lévő - folyadékba, majd folyamatosan kevergetve oldjuk fel benne. Ha teljesen elolvadt benne, kisebb adagokban, folyamatosan kevergetve adagoljuk a többi krémhez, amit meg akarunk kötni vele, vagy adjuk hozzá a receptben szereplő többi, hideg hozzávalót. Mindkét zselatinnál fontos tudni, hogy nem azonnal kötnek, a krémet/tortát/öntetet hűtőbe kell tenni, pár óráig is eltarthat, mire megszilárdulnak. Receptek
Ha kipróbálnátok a tanultakat, itt van pár recept, amin kísérletezhettek:
Túrókrémtorta
Mályvacukor
Joghurtos gumitorta
Panna cotta
Gyümölcskocsonya
Kaszinótojás
Fotó: Getty Images
Szólj hozzá! ( komment)
Ne is tagadjuk, néha úgy rá tudunk kívánni egy-egy édes falatra, hogy akár ölni is képesek lennénk érte. Na jó, ez azért kissé túlzás, de ha egyszer szöget üt a fejünkben, hogy csoki, süti, fagyi vagy épp gumicukor kell "mostésazonnalderögtön", akkor bizony senki nem állhat az utunkba. Csak a diéta, na meg az egészséges életmód! Ha az édesség iránti vágyatokat nem tudnátok lecsillapítani egy kis gyümölccsel, mutatok egy egészséges gumicukor-alternatívát, amit nagyjából 15 perc alatt el is készíthettek. Szerintem nincs olyan ember, aki ne szeretné a gumicukrot – maximum eltitkolja. Jó, tény és való, hogy gyakorlatilag semmilyen hasznos, tápláló és egészséges hozzávalót nem tartalmaz, de hát mit tehetünk, ha ennyire finom? Mondjuk elkészíthetjük úgy, hogy ne tartalmazzon felesleges színezékeket, térfogatnövelőket, illatanyagokat és baromi sok cukrot. Helyette kerülhet bele 100%-os gyümölcslé, gyümölcspép, zselatin és egy kevés méz vagy édesítő. Zselatinnal készítve persze nem lesz tökéletesen olyan az állaga, mint boltban kapható társának, íze viszont mindenért kárpótol, és mivel érdemes hűtőben tárolni, sokkal frissítőbb is ezt falatozni a rekkenő hőségben.
Aspirin kristály hol kapható
A termékinformációk (kép, leírás vagy ár) előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak. Az esetleges hibákért, elírásokért az Árukereső nem felel.
Úgyhogy érdemes ugyan alapvetően a zacskón található utasítás szerint okoskodni, de ezt célszerű az elérendő állag figyelembe vételével korrigálni.
Én 2 dl folyadékhoz 1 g (1 csapott tk) stabarkot mértem ki, mert eggyel arrébb tettem a tizedesvesszőt:) Forralás, öntés. Mire a keményítő szilárdulni kezdett, meg is dermedt (nem hűlt ki), de nem szilárdult meg teljes tömegében (l. alsó fotó). A második körben 1 dl vérnarancsléhez adtam 1 csapott tk stabarkot, ezzel jó lett, nem esett szét, bár eléggé puha volt, így jóféle panna cottát lehetne belőle készíteni. A zselé elsősorban a narancslé rostjai miatt átlátszatlan, az alsó képen látható, hogy az opacitása valahol a zselatin és a keményítő között van, de közelebb a zselatinhoz. Az állaga általában véve leginkább dzsemes jellegű, de ugye én aluladagoltam. A stabark hidegen nem működik, így olyan ételekbe, amelyeket nem hevítünk, nem alkalmas. Használható viszont minden zselatinos és agaragaros (bizony, az Akadémia szerint így kell írni) kajához, élükön Pamina kávékocsonyájával. Íme a bizonyíték, hogy a tizedesvessző nem elhanyagolandó tényező:) Balra a zselatinpor, középen a stabark, jobbra a keményítő (első kör, amikor még volt meggylé): Porzselatin: 1 dl gyümölcsléhez 2 csapott tk (4 g), forralás, öntés.
Moksa elixír hol kapható
Nagyon fontos keverni, hogy ne maradjon csomós. A cél az, hogy megolvadjon, de nem szabad forrnia! Ahogy elkezd folyékonnyá válni, kapcsoljuk le alatta a lángot, ha forrni kezd, akkor a zselatin elveszíti zselésítőképességét. Ha megolvadt, rögtön adjuk a krémhez, alaposan keverjük el benne. Ha késlekedünk, a zselatin előbb kezd el megkötni, minthogy a krémbe kerülne, ilyenkor találkozhatunk gumira hasonlító darabkákkal a süteményben. Ha hideg krémhez adjuk, kisebb részletekben, folyamatosan kevergetve adagoljuk a hőkiegyenlítés végett. Ha esetleg melegítés után csomósnak éreznétek, de már nem meritek a tűzön hagyni, egy apró lyukú szitán szűrjétek át. Lapzselatin
Sokan előnyben részesítik a porzselatinnal szemben, jobban eloszlik a krémben, mint a por, de nekem az a tapasztalatom, hogy nem mindig kapható. Ugyanúgy több mindenre kell figyelni, mint előbbi esetében, de mások a szabályai. A lapzselatint is hideg vízbe kell áztatni első lépésként. Fontos, hogy egyszerre egy lapot áztassunk, vagy ne fedjék egymást a lapok, különben nem egyformán puhulnak meg.
Ha ez megtörtént, öntsétek hozzá a maradék gyümölcslevet, majd – ha kedvetek tartja – ízesítsétek. Öntsétek a keveréket a formákba, és mehet is a mélyhűtőbe nagyjából tíz percre. Ezután már fogyasztható az egészséges gumicukor. Mivel nem tartalmaz tartósítószert, érdemes a hűtőben légmentes dobozban tárolni, és viszonylag rövi időn belül elfogyasztani. Igaz, kizártnak tartom, hogy egy nap alatt ne fogyna el!
Idézem: "A termék neve két részből tevődik össze: a stabilizátor vagy stabilitás szóból és egy cégnév részletéből/a gyártó által a termékeinél bevezetett fantázianévből. Ezt kimondottan azért rendeltem meg, mert abban az időtájban olvastam a biotermelők lapjában, hogy a kocsonyásító anyagok nagyrészt vagy állati bőrkéből vagy csontlisztet is tartalmazó őrleményekből gyártódnak. Ettől rosszul lettem, és egy élelmiszermérnök barátomat kérdeztem meg, hogy tudna-e csinálni. Az első kísérletekben narancslével próbálta ki, és hamarosan meg is lett a kedvező összetétel, csak növényi őrleményekből! Lekvárhoz, gyümölcskocsonyához vagy zöldségfőzethez remekül kocsonyásít. " Jó hír, hogy lényegében veszélytelen összetevőkből áll, így vegetáriánusok és paranoiások is fogyaszthatják. A csomagoláson az arányok nincsenek feltüntetve, bővebb info a linkeken. Összetétel: guarliszt (E412): növényből származik, az angol szócikk részletesebb. xantánliszt (E415): bakteriális eredetű, allergén lehet. A Tudatos Vásárló ismertetője részleteikben némiképp ütközik a fentiekkel, de végső soron ugyanúgy veszélytelennek minősíti mindet.
Vajon létezik-e olyan zselésítő-kocsonyásító anyag, amely nem aranyárban kapható, mint az agaragar (E406), nem enyvszagú, mint a zselatin (E441), illetve dermedés után nem reped, és nem teljesen átlátszatlan eredményt ad, mint a keményítő? Tavaly ribizli a Nagy Keményítőteszt során megvizsgálta, hogy a burgonyakeményítő vagy a kukoricakeményítő eredményez-e opálosabb pudingot. Én most megbontottam azt a bizonyos zacskó porzselatinomat, elhasználtam a narancshabos kísérlet megmaradt zselatinlapjait, és kipróbáltam a Stabark nevű növényi zselésítő port. Egyben lerónám régóta fennálló tartozásomat Mammának: lemértem ugyanis, hogy 1 tk porzselatin hány gramm, és ebből pontosan mennyi felelhet meg 1 zselatinlapnak. Bizonyító erejű fotók alant. Először is, nézzük csak, mi ez a Stabark. Hivatalosan növényi zselésítő készítmény. A gyártó a pécsi Dénes Ottó, aki egyben a Natura termékek forgalmazója. Az úr volt olyan kedves, és kérdésemre megírta, miért így hívják (a port, nem őt:), sőt még azt is felajánlotta, hogy ha sehogyan sem találom el a pontos arányt, nyugodtan hívjam fel.
- Legtöbbször sütött sütik
- Net sebesség mérése
- Forint euro árfolyam