Nagykőrös az Alföld szívében elterülő gyönyörű kisváros, ahol az idelátogatókat egyből megérinti a város hangulata a virággal borított tágas terek, a több száz éves, a klasszicista építészet szellemiségét tükröző polgári házak és elegáns kúriák által nyújtott városkép. Településünk a következő címeket nyerte már el az elmúlt években: Kulturális Települési Környezet Díj, Év Kórháza Díj (2006, 2010), Köztérmegújítási Nívódíj, Pest Megye Biztonságos Települése, Családbarát Önkormányzat, Idősbarát Önkormányzat, Kerékpárosbarát település, Arany Rózsa-díj, Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny különdíja. A rendezvény eredetileg a nagykőrösi közönség szórakoztatására indult, a településhez való kötődés és a közösségbe tartozás érzetének erősítésére. Az évek során egyre jobban kinőtte magát a programsorozat, mára már egy teljes hétvégét, három napot betöltő fesztiválról van szó. Ebből adódóan a célok közé bekerült az országos ismertség elérése is: szeretnénk, ha minél távolibb helyekről is érkeznének látogatók, ezzel lendítve a város turisztikai értékén, és nem utolsó sorban országos ismertségén.
Magyarul
Letöltő programok
- Nagykőrös programok 2019 calendar
- Nagykőrös programok 2019 1
- Olasz maffia nevek
- XIX. Nagykőrösi Lovas Rendezvény 2019 - Napok - ünnep, szabadság, fesztivál
- Kolo wc perem nélküli 2
- Romlott májjal akarták megmérgezni Biszku elvtársat! - PestiSrácok
- Gps programok
- Marha hátszín | receptek | NOSALTY
- Nagykőrös programok 2019 5
- Hpv vírus férfiaknál
Printable
Tehát Nagykőrös 1759-ben kapott vásártartási jogot, ennek értelmében évente 10 alkalommal tart vásárt a város. A Nagykőrösi állat és kirakodó vásárt, lacikonyhákkal 2020-ban is. A nagykőrösi vásár 2020-as vásár naptára, vásár időpontjai
A 2020-as nagykőrösi kirakodó vásárok időpontjai. Elérhetőségek: 06-53-552-744, 06-20-662-5623
Honlap:,
Kapcsolattartó: Szecsei Lászlóné, piacfelügyelő
Szervező: KÖVA-KOM Nonprofit Zrt
2750 Nagykőrös, Lőrinc pap u. 3. Várja Önt is Nagykőrös a híres nagykőrösi vásárral, ami minden év 10 hónapjában, névnapokhoz kötődően rendeznek meg. A vásár áll állatvásárból és kirakodóvásárból. Így van Frigyes napi februárban, Irén napi márciusban, György naphoz közeledve áprilisban, Orbán napja környékén májusban, László napi júniusban, Magdolna napi vásár júliusban, Nyárbúcsúztató augusztusban, Szent Mihály napi szeptemberben, októberben a Dömötör napi, majd novemberben tartják az András napi kőrösi vásárt. A kirakodóvásáron jelenleg közel 400 árusnak van bérlete. Az árufelhozatal rendkívül vegyes.
Nagykőrös programok 2012.html
Szeged programok
Az idei év újdonsága lesz a korábbi rendezvényekhez képest, hogy nagy hangsúllyal szeretnénk szerepeltetni Arany János kultuszára vonatkozó programokat – Nagykőrösön töltött évei emlékére (1851-1860). A múzeum részéről az Arany Jánossal kapcsolatos tárgyak, kéziratok is szerepet kapnának az eseményen, hogy minél nagyobb nyilvánosságot kapjon a neves magyar költővel kapcsolatos értékes anyag. A rendezvénnyel egy időben Nagykőrös városában a már évek óta látogatott, és sok vendég által bejárt ún. "Arany-út" idén már városnéző kisvonattal bejárható lesz: megtekintve az Arany János nagykőrösi tartózkodásával kapcsolatos helyszíneket (lakóháza, a gimnázium, a református temetőben a költő által írt sírversek, stb. ). Az egymást követő látogatói turnusokat szakavatott idegenvezető kíséri, aki részletes tájékoztatást nyújt az egyes helyszínekhez kapcsolódóan. Ezzel a programponttal – a konkrét rendezvény helyszínén kívül – maga a város helyszínei, fekvése is nagyobb ismertségre tesz szert. A rendezvény alapvető üzenete Arany János szellemiségének, kultuszának ápolása, és ehhez kapcsolódóan egy kikapcsolódást nyújtó, hiánypótló kulturális fesztivál megrendezése, mely egyszerre ad teret többféle művészeti ágnak: könnyű-és komolyzenének, képzőművészetnek, irodalomnak, modern-és néptáncnak ötvözve a kulturális, művészi és közösségi élményt, egyedülállóvá téve rendezvényünket a térségben.
Gps programok
19. 00 óra Retro Party
Sub Bass Monster
Frehs
Hip-Hop Boys és O. G. Duck
Kerozin
Ámokfutók
Cifrabuli:
22. 30 óra Dj. Antonyo
2019. szeptember 8. vasárnap, Cifrakert (Ceglédi út 21. ) 8. 00 óra Polgárrá fogadási ünnepség. 10. 00 óra Nagykőrös Szépe verseny döntője a színpadon. 12. 00 óra A Kőrösi Nagy Sportágválasztó a rendezvény területén. 13. 00 óra Kőrösi táncegyesületek bemutatója. 14. 00 óra Nagykőrös Szépe verseny eredményhirdetése. 15. 00 óra Szandi EMeRTon – díjas énekesnő műsora. 16. 00 Nagykőrös című könyv bemutatója
A könyv Papp Elek Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett fotográfus képeiből készült. A kiadványt L. Simon László országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Kulturális Bizottságának alelnöke szerkesztette. A vendégeket köszönti: Dr. Czira Szabolcs, Nagykőrös város polgármestere. A könyvet bemutatja: L. Simon László. Helyszín: Svájci Ház. 16. 00 óra Bartha Tóni Bábszínháza bemutatja: Paprika Jancsi
17. 00 óra Nagykőrösiek Nagykőrösért Díjátadó
17. 30 óra Feke Pál Junior Príma és Artisjus díjas színművész, énekes műsora.
- Lamax beat street st 1 bluetooth hangszóró
- Mátészalka munkaügyi központ állásajánlatok magyarul