- Könyv: Olvasmánynapló - Kinizsi Pál (Dörnyeiné Bere Andrea - Tatay Sándor)
- Olvasmánynapló Tatay Sándor Kinizsi Pál című regényéhez -...
- Soros pál
Ulászló királlyá választásában..
szétveri
Corvin János seregét és ő az, aki szétveri a fosztogató fekete sereg
utolsó egységeit; Kinizsi azonban ezeken a vitatható harci
cselekményeken túl továbbra is az egyike volt annak a kevés személynek,
aki védelmezője volt Magyarországnak a külső ellenséggel szemben. 1490-ben visszaverte Miksa seregét -aki volt olyan merész, hogy
elfoglalta Vázsonyt-, és még ugyanebben az évben megfutamította a
törököt Nagyvárad alól. a következő évben Szendrő váránál győzte le a
törököket. 1494-ben a király országbíróvá emelte és annak ellenére, hogy
az egészségi állapotában igencsak megrendült Kinizsit hordszéken
kellett a csaták helyszíneire vinni, a sorozatos vereségek hatására már
végső menekülésen gondolkodott a török szultán, amikor a rettegett
ellenfél 1494. november 29-én elhunyt..
örök nyugalomra -végakaratának
megfelelően- az általa építtetett pálos kolostor templomában helyezték. vörösmárvány sírja az épületegyüttes pusztulása után töredékesen maradt
ránk, sírját kirabolták, de szerencsére a benne elhelyezett
sodronypáncéling, sisak és kétélű pallos nem veszett el, így az ma is
látható a Nemzeti Múzeum kiállításán..
ez azért valóban - szerintem is - egy olyan élettörténet, amit igazán "színesen", legendásan, mesébe hajlóan is meg lehet (kell! )
Könyv: Olvasmánynapló - Kinizsi Pál (Dörnyeiné Bere Andrea - Tatay Sándor)
írni.. L. szerette/szereti olvasni (a hozzá készült és a gyerekek által megoldandó feladatlap pedig nagyszerű - bár házi feladat, akkor is élvezet vele foglalkozni.. nem tudom, ki állította össze a feladatlapot, de nagyon jóra sikerült, dicséret érte.. )
Továbbá illeszkedik a tematikába az is, hogy 2011-ben Csohány Kálmán rajzaival a Sulikönyvtár sorozatban újranyomták e közkedvelt opuszt (legutóbb a Ciceró Könyvstúdió Kft. gondozta). Kinizsi Pálról már eszmélő koromban legendákat hallottam, dagadó ereit színeztem a kifestőmben, kardját faragtam nagyapával a színben, malomkövet próbáltam emelni az első útba eső parasztmúzeumban. (Ekkor még sem János, sem Kádár vitézekről, sem Toldiról nem hallottam). Alakja szervesen összeforrt bennem a kenyérmezei csatával, Báthory Istvánnal, Magyar Balázzsal és meseszép lányával, Benignával, akit Jolánkaként még hírből sem ismertem. Tatay ugyanis a valós történelmi adatokhoz képest sok tekintetben kiszínezte a Kinizsivel esett történeteket. Ezekről a színekről elmélkedem alább néhány kortárs karakterben, felidézve a legfontosabb népmesei motívumokat a ténylegesen létező történelmi személy mellett. Kevés olyan művet olvasni, ahol ennyire megfér a valós és irreális, hiszen az író hihetetlen tehetséggel vezet át bennünket a mesevilágba.
- Hamlet olvasónapló
- A célszemély 2 évad 5 rész
- Falco KC Szombathely - Nemzeti Sport Online
- Kinizsi pál olvasónapló megoldás
- Kinizsi pál olvasónapló
- Hobbit 3 rész online magyarul
- Kinizsi pál olvasónapló megoldások
- Egy mű elemzése szempontok
- Trust egér
- 22 hetes magzat mennyit mozog
Olvasmánynapló Tatay Sándor Kinizsi Pál című regényéhez -...
Jolánka, a meseszép nemes leány, aki tiszta szívvel kitart a végsőkig (szemben a császárral, a zsoldosvezérekkel, a császár félkegyelműnek ábrázolt unokájával és az asszonysorsban testileg igencsak megfáradt császárnővel). Holubán, aki a velejéig romlott zsoldosvezér öröklődő sztereotípiája - bukása az igazság bajnokával szemben természetszerű. Titusz, a semmirekellő, talpnyaló, magas lóról hetykén beszélő, ám szorult helyzetből onnan nagyot bukó zsoldos szolga mintaalakja, aki általában gazdájával vész. A negatív figurákkal átellenben mindig megtaláljuk a követendő példákat is: Magyar Balázs, a bölcs és kiszolgált hadvezér, aki apja helyett apja a királynak. Nyilván a király (akivel szemben mindig ott a magyar haza és nemzet iránt semmiféle kegyelmet nem tanúsító császár, valamint a hűtlenség anyagias bérencei), akiről külön értekezhetnék, hiszen alapvetően magának Kinizsinek az emblematikus figurája is egy Mátyás kupa okán keresendő. Ezek az elemek fikciójuk teljében is kacagtatóak, aktuálisak, és olykor - nem utolsósorban - groteszkek.
Fodor György
A molnárlegény visszavág
Egyszer volt, hol nem volt, történt egyszer, hogy éppen Kiss László olvasónaplóját olvastam Mikszáth felemlegetett klasszikusáról, előtte pedig esti gimnáziumban A mese című érettségi tételt tanítottam, továbbá megfigyeltem, hogy a meseirodalom és annak feldolgozása kedvelt kortárs téma, így jutottam arra a döntésre, hogy magam is előveszem és leporolom a borítóját néhány gyermekkori "emlékkönyvemnek". Ezek közé tartozik Tatay Sándor 1955-ben közreadott népszerű ifjúsági regénye, amelyben a szerző a nép sorából felemelkedett, egyszerű, de hatalmas erejű és szívű molnárlegényről "költött" romantikus és hősies történetet. Nem véletlen, hogy én épp egy 1976-os változatot ragadtam kézbe a nagymama padlásáról, ami már a 8. kiadás volt (és ez elektronikusan is elérhető) - nem beszélve arról, hogy emlegetett, kedves Kiss kollégám ebben az évben született, és mindketten betéve tudjuk a Mesék Mátyás királyról 13 részével kultikus magasságokba emelkedett mesesorozat bevezető dalának szövegét.
Ezzel a kiadvánnyal segíteni szeretnénk, hogy az olvasásban legalább akkora örömöt találjatok, mint a tévénézésben vagy a zenehallgatásban, illetve a különféle játékokban. Mert a könyvek birodalma is tartogat meglepetéseket! Az Olvasmánynapló - hűséges kísérőként - segítőtársatok lesz a könyvek rejtelmeinek megismerésében. Feladatait megoldva...
bővebben
Utolsó ismert ár:
A termék nincs raktáron, azonban Könyvkereső csoportunk igény esetén megkezdi felkutatását, melynek eredményéről értesítést küldünk. Bármely változás esetén Ön a friss információk birtokában dönthet megrendelése véglegesítéséről. Igénylés leadása
5%
1 190 Ft
1 130 Ft
Kosárba
Törzsvásárlóként: 113 pont
990 Ft
940 Ft
Törzsvásárlóként: 94 pont
1 560 Ft
1 482 Ft
Törzsvásárlóként: 148 pont
Események
H
K
Sz
Cs
P
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
5
Soros pál
Dörnyeiné Bere Andrea
Olvasmánynapló Tatay Sándor Kinizsi Pál című regényéhez leírása
Az Olvasmánynapló – hűséges kísérőként – segítőtársatok lesz a könyvek rejtelmeinek megismerésében. Feladatait megoldva feltárul a cselekmény minden ága-boga. Hűségprogrammal elérhető ár: 524 Ft
Készletfigyelés
Elérhetőség: Nincs készleten
Hírlevél
Iratkozzon fel Ön is a BOOK24 hírlevélre, és értesüljön elsőként újdonságainkról, akcióinkról. hűségprogram
Ajándékutalvány
Vásároljon ajándékutalványt! Részletek
TOP 20 címke
Mint az, hogy a főhős nevét ma egy Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Gimnázium őrzi Kaposvárott. A molnárlegény visszavág...
Tatay Sándor: Kinizsi Pál. Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, Budapest, 1976
2009. február 21.
- az 1400-as években, itthon, Mátyás király idejében vagyunk, a portyázó törökök igyekeznek betörni az - amúgy már az osztrákokkal csatákat vívó - hazánkba.. a főhős Kinizsi Pál, Mátyás király híres, nagy erejű/eszű katonája..
és persze az "igazságos" mondavilágból már ismert álruhás, mosolygós király alakja is újra kirajzolódik, meseszerűen jelenítve meg azt is, ami bizony nem volt meseszerű (elnyomás, szegénység, stb. )..
L. utolsó kötelező olvasmánya 3. osztályban.. fejezetekre bontva ismerhetjük meg Pál (néhol csak feltételezett) életét, a történetet itt-ott "kikerekítve", felnagyítva jeleníti meg az író..
de nézzük csak meg, ki is volt Kinizsi Pál?
Mindent elhiszünk neki, még akkor is, ha ilyen ereje, szerencséje, délcegsége, vitézsége nemigen lehetett senkinek. Bár tény, hogy a valós Kinizsit korának legtehetségesebb hadvezéreként emlegették. Már apja harcolt Hunyadi János alatt a törökök ellen, Magyar Balázs egyik alvezéreként tűnt fel 1468-ban a morvaországi hadjáratban. 1472-ben hűségéért megkapta a Budáról Itáliába vezető út mentén fekvő Vázsony várát, a hozzá tartozó birtokokkal. A "Kinizsi várban" a pálos rendnek építtetett kolostort és templomot. 1481-ben Mátyás király a déli végek védelmével bízta meg, és 1482-ben Szendrőnél győzelmet is aratott az ellenséges hadsereg ellen. Mátyás halála után azonban Corvin János ellen fordult, sőt II. Ulászló király mellé állt. Még 1490-ben I. Miksa császártól visszafoglalta Nagyvázsonyt, 1492-ben megsemmisítette a szétzüllött Fekete sereget, 1494-ben megmentette Nándorfehérvárt az árulástól. Halálát az 1494-es szendrői ostrom okozta. A kisregény (mindössze 148 oldal, 22 fejezetben) azt az utat kíséri végig, ahogyan a vidéki molnárlegényből Mátyás király első számú hadvezére és Magyar Balázs veje lesz.