- Tickets
- Több idő kell a párizsi Notre-Dame felújításához, mint Macron ígérte | Euronews
Nem sokkal később viszont a hajó boltozatának újabb kövei zuhantak le a kánikula miatt, ezért folytatták a megerősítési munkálatokat. Így néz ki jelenleg a székesegyház:
Emmanuel Macron francia elnök nemrég arról beszélt, hogy a katedrálist öt év alatt akarják helyreállítani, és ehhez nemzetközi pályázatot hirdetnek, amelyben azt is vizsgálják, hogy a székesegyház tűzben megsemmisült tornyát kortárs építészeti megoldással helyettesítsék. A párizsi katolikus egyházmegye illetékese erre reagálva figyelmeztetett, hogy az egyház semmi olyan változtatást nem akar a tűzvész után újjáépülő Notre-Dame-székesegyházon, amely nem a beleegyezésével készül. Bár a francia törvények szerint a székesegyház az állam tulajdona, de az egyház használja vallási célokra. Franck Riester kulturális miniszter legutóbb arra tett ígéretet, hogy az egyháznak és a városi hatóságoknak is lesz beleszólása a felújításba, bár a végső szót a tulajdonos, az állam mondja majd ki. A székesegyház fő falai jelenleg biztosan állnak, de a mennyezet kőboltozatainak egy része még veszélyben van, és meg kell tisztítani a törmeléktől, így tehát az eddig elvégzett munka dacára a Notre-Dame még mindig nincs teljes biztonságban.
Tickets
A 3 rózsaablak
Az épület 3 lenyűgöző üveg rózsaablaka gyönyörű fényhatásokkal kápráztatja el a látogatókat. A déli-ablak a homlokzat kereszthajóját uralja. A rózsaablakok átmérője 12, 9 méter. Gyönyörű színeivel káprázatos fényhatásokat nyújt. Victor Hugo
Victor Hugo híres regényében a Notre-Dame de Paris-ban tette világszerte ismertté a katedrálist, illetve Esmeralda és Quasimodo alakját. Cím
Cathédrale Notre-Dame de Paris Parvis Notre-Dame - Place Jean-Paul II 75004 Paris
Nyitvatartás és belépő
Egész évben: Hétfőtől péntekig 8:00 -18:45-ig. Szombaton és vasárnap 8:00 -19:15-ig. Belépő: Ingyenes
Több idő kell a párizsi Notre-Dame felújításához, mint Macron ígérte | Euronews
- Így néz ki jelenleg a Notre-Dame
- Nissan használt autó
- Könyv Letöltés • Az élet könyve (Deborah Harkness)
- Notre dame párizs game
- Állás mórahalom jófogás
- Notre dame párizs
- Notre dame párizs time
- Látnivalók Párizsban: a Notre-Dame - Messzi tájak Európa, Franciaország, Párizs körutazás, városlátogatás, fotós túra | Utazom.com utazási iroda