YouTube
A nap gyermekei
Szavazás
Ennek részei az emberi jogokra, az emberi józanságra, az írni-olvasni tudásra, az erkölcsösségre, a drogmegelőzésre és a katasztrófaelhárításra specializált programok. Ezért a Scientology Network megjelenési lehetőséget biztosít olyan független filmkészítőknek, akik megkísérlik lefesteni egy jobb világ építését. Nyújtson be egy filmet vagy dokumentumfilmet
A Scientology Network elfogadja filmek és dokumentumfilmek benyújtását.
Sokszor könnyes arccal,
kigúnyolt, büszke daccal
menetelsz
míg csak bírsz. De tudtad jól, hogy eljön,
ki fentről néz egy felhőn,
s veled lesz,
mikor sírsz. Úgy érzed, nem bírod már! Szólítsd, és újra földre száll,
s így szól majd hozzád:
HÍVTÁL, (A FEKETE NAP)
VÁRTÁL, (GYERMEKE VAGY! ) SZÉLLEL SZEMBEN ÁLLVA,
MEGVÁLTÁSRA VÁRVA
SÍRTÁL, (A FEKETE NAP)
S ÉN KÖNNYEDET LETÖRLÖM,
A ROMOK KÖZT A FÖLDÖN! Nem látták meg benned,
hogy másról szól a lelked,
mert szabadabb,
és többet érsz. Kilógsz már rég a sorból,
hisz mást kaptál a sorstól,
de szíved rab,
míg köztük élsz.
Örömmel értesítjük Önöket, hogy idén tizedik alkalommal ismét megszervezzük a "Nap gyermekei" pályázatot! Azonban a COVID-19 koronavírus-járvány következtében hozott korlátozó intézkedéseket és biztonsági előírásokat is figyelembe véve, ezúttal egy szűkített formában. A dm idén is olyan magyarországi óvodák jelentkezését várja, akik azonosulni tudnak a "Nap gyermekei" program célkitűzéseivel, gondot fordítanak a gyermekek megfelelő napvédelmére, és szívesen vennék ehhez a termékbeli támogatást. A "Nap gyermekei" pályázat keretében ugyanis idén az első 500 jelentkező óvoda naptejcsomagban részesül a L'Oréal Magyarország Kft. jóvoltából. A jelentkezéshez nem kell mást tenni, mint az alábbi weboldalon megadni az intézmény adatait és a szállításhoz szükséges információkat. A pályázatra való jelentkezésnek egyéb feltétele nincs, pályamunka benyújtására ezúttal nincs szükség. Pályázati időszak: 2020. június 8. – 21. A pályázatra való jelentkezéseket rendszerünk beérkezési sorrendben rögzíti.
Ha égre nézel, látod még a fényét
nem tûnt el végleg, nem tûnt homályba
csillag jelölte korszakok végét
ártatlanok dala nem volt hiába
Nem volt hiába, nem lehet vége
Nap gyermekei, a tudás népe
nem volt hiába ébredni végre
hajnaltól vériszamos égre
Láthatod elmúlt csaták nyomát
zuhanó birodalmak porát
figyelj, szél hozza népek dalát
homok temeti az õsök nyomát
Hány ezer év kell még? Mennyi harc és mennyi fájdalom? Hiába volt talán annyit küzdenünk
adni legjobbjainkat halálra
hibás a szándékunk, s nem érdemünk? Csillagunk fénye tûnik homályba? Keresni elmúlt csaták nyomát
elmúlt dicsõségünk porát
hideg szél hozza népek dalát
nem leljük többé õsök nyomát? Eleven szenet gyûjt a fejére
ki hamisan esküszik õsök nevére
tévútra terel szent, igaz sorsot
átkos, hazug szava és romlott, de
Nem lesz hiába, nem lehet vége
Nap hû fia, a tudás Népe
felébred végül, felébred végre
s jussát tûzzel írja az égre
csillag jelöli majd korszak végét
Láthatod elmúlt csaták nyomát,
zuhanó birodalmak porát,
figyelj, szél hozza népek dalát,
Mennyi harc, és mennyi fájdalom?
A NAP GYERMEKEI -- INKÁK - indavideo.hu
- Iban szám
- Dm - Együtt egymásért
- Aldi nyitvatartás
- A nap gyermekei videók
- Észak és dél amerika térkép magyarul
- Dm nap gyermekei
- Grant kapitány gyermekei teljes film magyarul
- Időjárás dorog köpönyeg
Leírás
A Nap gyermekei
dal
szerző Nap gyermekei dala
előadó
rajzoló
készítő dm Kft. zene- szerző
Legyen gyerekjáték a napvédelem! Hallgasd meg Tóni dalát! cimkék dm nap napolaj napvédelem
Szavazás
a Te szavazatod:
Örökbefogadók
Ajánlott további dalok
Buda Gábor: A harmat Kovács András Ferenc-Kanta Judit-Nyakas Péter: Én a Nap Hétvári Andrea-Sás Károly: Őszi dal
Szöveg
Nap gyermekei dala: A Nap gyermekei — dal
Hozzászólások
még nem érkezett hozzászólás
Hány ezer év kell még?
Desmond Tutu, akit a poszt-apartheid időszak egyik szülőatyjának tartanak Dél-Afrikában, visszaemlékezik a mélyreható leckékre, melyeket egyedülálló, tanulatlan édesanyjától hallott, valamint temérdek más ösztönző egyéniségre, akik meghatározták a sorsát. A fény gyermekei című film Desmond Tutut ünnepli társadalmi változást előidéző vezetőként és az emberi jogok bajnokaként, és bemutatja első találkozását Nelson Mandelával; azt az időszakot, amikor fiatal tanárként dolgozott a szegregált Dél-Afrikában, valamint amikor a Dél-afrikai Egyházak Tanácsának főtitkáraként szolgált és elnyerte a Nobel-békedíjat. A film narrátora Tutu lánya, Naomi Tutu. JELENLEG adásban
Műsor kezdetéig hátravan:
- nap nap
Adásban ma este
FILMINFÓ
Film címe:
A fény gyermekei
Film hossza:
90 perc
Rendezte:
Készítette:
Dawn Gifford Engle, Ivan Suvanjieff
Hivatalos közösségi csatornák:
TOVÁBBI FILMEK A DOKUMENTUMFILM-BEMUTATÓBAN
A DOKUMENTUMFILM-BEMUTATÓRÓL
Üdvözli önt a Scientology Network Dokumentumfilm-bemutatója
A Scientologyhoz alapvetően hozzátartozik egy rendkívüli méretű humanitárius küldetés, amely immár mintegy 200 országban van jelen.
a nap gyermekei videók
Itt találhatod azokat a videókat amelyeket már valaki letöltött valamely oldalról az oldalunk segítségével és a videó címe tartalmazza: a nap gyermekei A videókat megnézheted vagy akár le is töltheted, a letöltés nagyon egyszerű, és a legtöbb készüléken működik.
- Nicholas sparks idézetek
- Sencor 3cam 2000 használati magyarul
- Michael bublé jegyek
- Balatonboglár augusztus 20 mg
- Jbl bluetooth hangszóró ár