- Hibrid (2009) | Teljes filmadatlap | Mafab.hu
- Hibrid 2 teljes film
- Hibrid teljes magyar film
- Festival
- Gladiátor teljes film
- Hibrid
A Hibrid egy eredményesen borzongató, izgalmas thriller-horror-dráma, annak ellenére, hogy a történet szinte minden fordulata könnyedén kiszámítható. Az emberi és állati gének keresztezéséből születő, szörnyűségesen, szenzációsan látványos, Dren fenyegető léte, a tudós páros titkos kísérlete és magánéleti drámája ügyesen fenntartja a feszültséget, a film végére pedig jut egy kis horror is. A baljósan bugyborékoló, zavaros löttyben úszó, szövettani főcímet követően egy rusnya és alaktalan génmanipulált massza jön a világra, amit a lelkes tudós, Elsa (Sarah Polley) "De aranyos! " felkiáltással fogad, miközben kutató- és élettársa, Clive (Adrien Brody) kézi kamerájával szteppel a szülés körül. Ennyi elég is ahhoz, hogy lássuk, ezek ketten nem teljesen komplettek, és felettébb elfogultak saját gyártású lényeikkel szemben. Szegény Clive épp eléggé elfogadó ahhoz, hogy hagyja asszonyát tudományosan könnyelműsködni, aminek természetesen majd ő (is) issza meg a levét. Elsa megállíthatatlanul nyomul, fejleszt és manipulál, mert neki ambíciói vannak, Clive pedig sodródik vele, ahelyett, hogy remekül elkutatgatna kedvenc zenéire, valahol a hátsó laborban.
Hibrid (2009) | Teljes filmadatlap | Mafab.hu
A végkifejletig azonban a Hibrid nagyon is érdekfeszítő. A Drennek nevezett féllény számítógéppel animált humanoid alkata egyszerre vonzó és taszító, ami jeleneteinek kétes végkimeneteleire is hatással van. Lehetetlenség ugyanis eldönteni, hogy az adott pillanatban Dren-en emberi, azaz érző, vagy éppen állati, azaz ösztönös énje kerekedik-e felül. A feszültség továbbá a szerzet vágytárgy mivoltjából származik. Dren csakhamar mindkét tudós számára több lesz, mint holmi kísérlet: a tudósnőben a beteljesületlen anyaság érzetét, míg párjában a karrierista asszony által kielégítetlen férfias ösztönöket korbácsolja fel. Így fordul át a Hibrid görög sorstragédiává, az istent játszó kutatók nemhogy vizsgálatuk tárgyát, de még saját érzelmeiket sem tudják kordában tartani, s lineáris úton haladnak az elkerülhetetlen bukás felé. Nem véletlen, hogy a főszerepeket drámai alakításaikról elhíresült színészek, Sarah Polley és Adrien Brody alakítják. A Hibrid természetesen számos erkölcsi dilemmát is megfogalmaz a tudomány lehetséges határairól, a háttérben azonban jóval érdekesebb tudományos kérdésekkel kulminál.
Hibrid 2 teljes film
A Hibrid nem alaptémája vagy különlegesen szépre és meghökkentőre sikerült szörnyetege miatt élvezhető film, hanem azért, mert több fronton is képes fenntartani a nézők érdeklődését. Elsa belső harca az anyasággal, tudósként a felelősséggel, társként Clive-val, a Dren kiszámíthatatlanságából adódó veszély és a rejtegetéséből adódó izgalom együtt teszi mindvégig várakozástelivé a Hibrid -et.
Hibrid teljes magyar film
FANSHOP
Hibrid
A film összbevétele 16 999 046 dollár volt (). A filmhez 11 különböző Dren-vázlatot készítettek. ( ps)
A forgatás 43 napig tartott. ( ps)
Oszd meg az értékelést! A számokban
Tények, érdekességek:
70 864
Színész adatlapok:
629 242
További hírességek adatlapjai:
306 488
Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk, és módosíthatóak a beállítások.
Festival
- Hibrid (2009) | Teljes filmadatlap | Mafab.hu
- Teleszkópos sarokpolc a fürdőszobában
- Esztrich beton készítés
- Hibrid | Online-filmek.me Filmek, Sorozatok, teljes film adatlapok magyarul
- Kiadványszerkesztő okj budapest hotel
- Diákmunka 18 év alatt
- Mennyiért számítanak be konzolt
- Thai masszázs menstruáció
- Django elszabadul teljes film
Gladiátor teljes film
Hibrid
Adott egy tudóspár, akik egy fehérjeszaporítási projektben tevékenykednek, s akik számára az állati gének keresztezése már csak gyerekjáték. Sikerükkel még a kutatásokat finanszírozó vállalat is bőven elégedett, a párocska szeme előtt azonban nemesebb cél, a rákos betegek gyógyítása lebeg. Teljes titoktartás közepette emberi és kétéltű géneket reagáltatnak egymással, a kísérletből pedig rövidesen megszületik Dren. Valószínűleg Vincenzo Natali is feltette a kérdést, hogy egy génmanipulációról szóló film a másodpercenként megújuló találmányok korában mennyiben számít sci-finek, hiszen a Hibrid a science fictiont pusztán táptalajnak használja, s inkább nevezhető a Cronenberg fémjelezte biohorror és a görög sorstragédiák tökéletesítésre váró keverékének. A Hibrid egyetlen elemében ugyanis mindenképpen támadható: a két említett út között sajnálatosan nem áll be a maradéktalan egyensúlyi állapot, s a rendező ide-oda csapong a műfajok között. A kapkodás pedig a tökéletesség ellensége, s a hibák a sablonos és döntően horrorisztikus zárlatban le is csapódnak rendesen.
Vincenzo Natali, a Kocka című minimál költségvetésű kulthorror kanadai rendezője ugyancsak kultikus honfitársa, David Cronenberg nyomdokain jár. A Hibrid a génmanipuláció istenek feletti útvesztőjében játszódik, s csapongó történetvezetése ellenére is igazán élvezetes kis műalkotás. A Hibrid tipikusan az a film, amely garantáltan meg fogja osztani a közönséget a génmanipulációval szemben a hétköznapi életben is jelentkező félelmek miatt. Tudósaink napjainkban már bőven átlépték a hagyományos növénykeresztezés határait, hiszen gyomirtó szer álló, génmanipulált növényeket, megnövelt testméretű és állóképességű állatokat hoznak létre, a hírek pedig már a birkák klónozási kísérleteiről szólnak. Darwin óta nem csitul a természeti törvényeket támadó hagyományos istenhívők hangja, s Natali visszás félelmeikre tudatosan építve dolgozta ki filmje fordulatos cselekményét. A Hibridet emiatt – különösen egyes hidegrázós szexuális elemeknél – vádolhatják öncélúsággal is, a magam részéről azonban ettől a felfogástól teljesen elhatárolódnék.
Igen
Hibrid trailer (filmelőzetes)
Ezek a filmek készültek még ugyanezzel a címmel:
Hibrid (1997, Hybrid)
Hibrid fórumok
Vélemények Moncsi001, 2019-09-09 19:45 201 hsz
Kérdések Szabgya, 2010-11-07 10:56 2 hsz
Keresem téma megnyitása 0 hsz
Értékelés:
313 szavazatból
Clive és Elsa sztártudósok, akik hírnevüket annak köszönhetik, hogy különböző állatok DNS-ével bizarr hibrideket hoztak létre. Nemcsak munkájukban alkotnak párt, az életben is. Kutatóként legfőbb céljuk egy emberi hibrid előállítása lenne, de a munkájukat eddig finanszírozó vállalat ezt már nem támogatja, ezért úgy döntenek, titokban folytatják kísérleteiket. Létrehoznak egy különleges lényt, akit Drennek neveznek el. A hibrid gyors életciklusa révén hónapok alatt csecsemőből felnőtté válik. Miközben a két tudós mindenáron igyekszik leplezni a titkot, teremtményük kísérleti alanyból személlyé válik, sőt, képességeivel túlhaladja legmerészebb álmaikat. Hamarosan pedig a legijesztőbb rémálmaikat is. Bemutató dátuma: 2010. szeptember 23. Forgalmazó: Budapest Film
Stáblista:
Linkek:
- Mikor lesz munkanélküli
- Goji bogyó
- Dietetikus képzés esti
- Simon márton polaroidok
- Fürdőszoba képek modern