Az indulás előtt az anyacég segít felmérni a helyi igényeket is, hogy a partner már a megnyitást követően tökéletesen tudja kiszolgálni a vásárlók igényeit. Az anyacég kiemelten támogatja a hálózat tagjait helyi és országos reklámkampányokkal egyaránt. A Spar licenc díja 5. 000. 000 forintba kerül, amely 10 éves időtartamra szól. A megtérülésről pontos számokat nem lehet tudni, azonban az átlagos üzletek árbevételét valahová 25 és 30 millió forint közé tehető. A 3 franchise hálózat példájából könnyen beláthatjuk, hogy hosszú évek tudatos cégépítése gyakran megkerülhető azzal, ha egy már bejáratott márka és egy jól működő rendszer kombinációjába fektetünk be. A különböző franchise hálózatok sikere megkérdőjelezhetetlen, így nem véletlen, hogy számtalan vállalkozó célkeresztjébe is bekerülnek. Ha Te magad is cégalapításon vagy befektetésen gondolkodsz, akkor jól járhatsz, ha hasonló franchise hálózatokban próbálsz szerencsét!
Amish magyarországon
Egy Duna House ingatlaniroda indításának a költsége jelentősen alacsonyabb a McDonald's-hoz képest. Számszerűsítve: körülbelül 2 és 8 millió forint között mozognak az indulás költségei. Ezek a költségek a jelenlegi körülmények között már 18-24 hónap alatt megtérülhetnek! A Duna House sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint az elmúlt évek során megnyert díjai. A cég már elhódította az Év Franchise Hálózata díjat, az Év Innovatív Franchise Hálózata díjat és az Év Ingatlanosa elismerést is! 3. Spar
A Spar ma 42 országban 12500 üzlettel van jelen és a 33 milliárd dollárt is meghaladja az árbevétele. Hazánkban 2012-ben indult el a cég franchise programja, és azóta több, mint 100 üzlet csatlakozott a holland kiskereskedő lánchoz. A Spar franchise rendszere a szoros együttműködés koncepcióján alapszik. A partnerek szigorú kvótáknak kell megfeleljenek, ezek eléréséhez pedig jelentős támogatást kapnak az anyacégtől. A központ széles áruválasztékkal (több, mint 5000 árucikk), minőségi termékekkel és számos szolgáltatással (például logisztikai és marketing támogatással) segíti a franchise partnereit.
Magyarországon
Franchise cégek
Brókercégek magyarországon
Azzal azonban érdemes számolni, hogy egy étterem megnyitásának különösen magas költségei lehetnek. Szakértők szerint egy étterem elindítása körülbelül 170-200 millió forint befektetést igényel – a franchise díj már önmagában is 12. 5 millió forint környéként mozog! 2. Duna House
Az ingatlanpiac még 2017-ben is elképesztően pörög és ez az ingatlanirodák teljesítményén is meglátszik. Különösen igaz ez a magyar Duna Housera, amely a tökéletesen működő franchise rendszerének köszönhetően egyre nagyobb szeletet hasít ki magának a magyar ingatlanpiacból – mára már 126 irodával vannak jelen. A Duna House franchise rendszere a mélyreható képzésre és a mindenkire vonatkozó alapelvekre épül. A képzési rendszer keretein belül mindenre megtanítják a franchise partnereket, ami a sikeres irodaműködtetéséhez szükséges – a know-how kiterjed ügyfél megkereséstől kezdve a sikeres értékesítői csapat összerakásáig minden fontos részletre. A képzési rendszernek köszönhetően a partnernek nem kell előzetes ingatlanpiaci tudással rendelkeznie az induláshoz.
Napilapok magyarországon
Rollwash
ROLLWASH – a professzionális tisztítási rendszer
Pázsit Doktor
A Pázsit Doktor szolgáltatásai: a gyep telepítésétől a fűterület fenntartásán át, a pázsit és díszgyepek gyógyításáig. Hírlevél feliratkozás
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőkézből értesülhessen a legújabb vállalkozás ötletekről! Videók
Vállalkozás női szemmel
Még több videó
Offshore cégek magyarországon
Franchise lehetőségek
Franchise lehetőségek, vállalkozások, jogok, parterprogramok hirdetései. Ha szeretnél egy már bevezetett, működő vállalkozási rendszert vezetni, válogass kedvedre. Hirdetnéd saját franchise programodat ingyenesen? Írj e-mailt:
Bizalmi Kör
Egyedi lehetőség: Magyarország legdinamikusabban fejlődő, kapcsolatépítéssel foglalkozó vállalkozása franchise lehetőséget kínál! SMART Ingatlan
Szeretne részesülni a növekvő ingatlanpiac bevételeiből, de nincs ingatlanos tapasztalata? Tőlünk megkap minden szakmai támogatást, ami egy sikeres ingatlanirodához szükséges. LCF Kids Club Franchise
Vegyen részt a fejlődés örömében! Több tízezer gyermek és szülő elégedett – csatlakozzon az LCF Clubs-világhálózat sikertörténetéhez! Tatár pékség
Társaságunk, a Tatár Pékség Kft. 1981-ben alakult, tevékenységünket a kisipari hagyományoknak megfelelően kezdtük. Az azóta eltelt időszakot a folyamatos bővülés, a technológiai és technikai háttér állandó fejlesztése jellemzi. BITE bakery café
Minden azzal kezdődött, hogy két vállalkozó szellemű ötletgazda kitalált egy eddig még nem látott, újszerű, friss, gyorsan elkészíthető terméket felgyorsult napjaink igényes emberének.
Mooji magyarországon
A svéd Husse, amely a lista 88. helyén áll, 2016-ban mégis így döntött. A állateledel házhozszállítással foglalkozó, Magyarországon is jelenlévő vállalat egyike azon 20 nem amerikai bázisú vállalatnak, amely bekerült a 100 legjobb franchise közé. A hálózat 1. 100 franchise partnerrel rendelkezik 40 országban. A listán a már említett cégek mellett francia ( Carrefour, Casino, Auchan, Europcar, Yves Rocher, Paris Baguetta), japán ( Kumon), spanyol (Dia, No+ Vello, Naturhouse, Pressto), kanadai ( Yogen Fruz, H&R Block, Tim Hortons, Pita Pit, Tutor Doctor), német ( Vom Fass) és ausztrál ( Catridge World) márkák szerepelnek. A FranchiseDirect több mint 5. 000 franchise hálózatot monitoroz világszerte, a felmérés alapját pedig az adott hálózathoz tartozó egységek száma, az éves forgalom, a stabilitás és növekedés vizsgálata, a franchise átadóként eltöltött évek száma, a támogatói rendszer minősége, valamint a környezettudatosság mértékének vizsgálata szolgáltatja. A 100 legnagyobb nemzetközi franchise hálózat listáját 2009 óta publikálják.
Negyedik helyen az egységszám alapján legnagyobb gyorsétterem hálózat, a Subway áll. Az ötödik helyet a több mint 60. 000 egységet működtető 7-Eleven üzletlánc foglalja el. Az autó bérbeadással foglalkozó Hertz a hatodik, a Pizza Hut a hetedik helyre került. Őket három hotel lánc a Marriot (8), a Wyndham (9) és a Hilton (10) követik. A teljes listából 39 vállalat foglalkozik vendéglátással, melyek között olyan márkák is helyet kaptak, amelyek a közép-kelet-európai régióban keresnek franchise partnereket. Ilyenek a Dairy Queen, az Arby's és a Denny's is. A második legnagyobb csoportot (12 hálózat) a tisztító szolgáltatásokat kínáló vállalatok adják, melyet az autó-motor szektor és a szépségipari láncok követnek. Az Európában legjobbnak ítélt InterContinental Hotels & Resorts franchise hálózat a lista 12. helyét foglalja el. A legnagyobb verseny hagyományosan az Egyesült Államokban zajlik. A felmérés szerint több mint 700. 000 franchise üzlet található az országban, így nagyon nehéz újként belépni a piacra.
Annak, akik most gondolkoznak franchise hálózathoz való csatlakozáson, jó lehetőséget biztosít a 2018. február 1-én a megrendezésre kerülő Franchise Börze. A Franchise Börzén azokkal a hálózatokkal lehet találkozni, akik szintén új üzleti partnereket keresnek. Aki ellátogat a kiállításra több régóta sikeresen működő hálózat mellet (Fornetti, a Duna House, a Borháló vagy az Otthon Centrum) új, fiatal, de már bizonyított hálózatokkal is megismerkedhet. -nyilatkozta Mandel Katalin. A kiállítást konferencia kíséri, ahol előadásokat, kerekasztal beszélgetéseket hallgathatnak résztvevők a franchise vállalkozásról. Regisztráció, további információ (x)
Prémium
2018. január 11. 10:20
Az elmúlt években gombamód szaporodtak a franchise üzletek, amint azt Mandel Katalintól a Magyar Franchise Szövetség főtitkárától megtudtuk, a Magyar Franchise Szövetségnek 70 regisztrált tagja van, ők összesen 14 000 egységgel/ üzlettel rendelkeznek, amelyből 10 000 franchise partnerek tulajdonában van. A magyarországi franchise hálózatok 70%-a hazai, 30%-a pedig külföldi alapítású. A franchise üzleti modell népszerűségét annak köszönheti, hogy kiszámíthatóbb, mintha egy teljesen új vállalkozás beindításába kezdenénk. A modell lényege, hogy franchise díj befizetéséért cserébe a vállalkozó megkapja a márkanév használati jogát, know how-t, valamint folyamatos támogatásban is részesül. Amennyiben egy jól működő hálózathoz csatlakozik, a bukás kockázata is sokkal kisebb, hiszen egy kipróbált, máshol már bizonyított, jól működő recept alapján vezetheti kezdő vállalkozását. További előnye, hogy a vállalkozó megőrzi függetlenségét, ugyanakkor nem marad egyedül az üzletmenetben, a felmerülő problémák kezelésében.
- Napilapok magyarországon
- Franchise cégek listája
- Fürdőhelyek magyarországon