- Dr schramek józsef
- Szeretet: józsef attila
Talán egy kicsit utalás is ez, hiszen József Attila életében sem volt sohasem szakadás. Minden, születésétől kezdve mutatott affelé az egyetlenegy pont felé, mely végül lezárta életét. Ha hiszünk az "eleve elrendelésben" mondhatjuk, hogy az ő élete valóban eleve elrendeltetett. Muszáj benne lennünk ebben a történetben, amire már az is segít, hogy az előtéri várakozás közben Miklós hangját halljuk, amely ismétli azt a néhány mondatot, ami az előadás közben is szinte mantraként hangzik el, és mondhatjuk, hogy József Attila életét tökéletes összefoglalja. (és persze hányunkét még mellette. A színházi székben ülve, az előadás nyitányaként ez volt az a mondat, ami arcul csapott): "Én szeretni szeretek. Szeretni azt lehet, aki ad. Én pedig azt szeretem, akire vágyakozom. A vágyakozás, adás. Én azt szeretem, akinek adni tudok. " És azt hiszem, ez volt életének (egyik) legnagyobb tragédiája. "Így élt, szeretett és halt meg József Attila" – írom a címben, nem véletlenül. Ez akár az előadás címe is lehetne.
Dr schramek józsef
Szeretettel köszöntelek a Hálaadás szeretet és ünnep klub közösségi oldalán! Csatlakozz te is közösségünkhöz
és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb. Ezt találod a közösségünkben:
Tagok - 481 fő Képek - 282 db Videók - 504 db Blogbejegyzések - 236 db Fórumtémák - 7 db Linkek - 37 db
Üdvözlettel, Hálaadás szeretet és ünnep klub vezetője
Szeretet: józsef attila
- József attila szeretet last
- József attila szeretet lyrics
- Szent P�l szeretethimnusza
- József_Attila - Szeretet forrás - Spirituális élet
- József attila szeretet film
- József attila szeretet verse
- Piros foltok a barn nem viszket restaurant
- Zanussi mosogatógép használati utasítás
- Inotai busz menetrend budapest
- Ausztria autópálya díj