Egy Down-szindrómás fiú testvére osztotta meg a Facebookon azt a történetet, hogy testvérét kitiltották egy budapesti edzőteremből. A fiú szülei kíséretében elkezdett edzőterembe járni, hogy – mint ő mondja – eltüntesse a nagy hasát. A fiú egyre lelkesebb lett, és főleg olyan időszakban látogatták a termet, amikor egyedül vagy nagyon kevesen voltak. Egy nap viszont a terem tulajdonosa megkérte szüleit, hogy a továbbiakban ne jöjjenek. Szerinte több panasz érkezett a testvérére, pedig nem tartott fel senkit, nem hangos, ápolt és közösséghez szokott. Testvére szerint egyszerűen zavarta a jelenléte azt "a néhány egészséges felnőtt embert, akikkel a néhány alkalom alatt találkozott". A testvér a Facebookon kért segítséget, hogy a XVI. kerületben vagy a közelben találjanak egy másik termet, ahol nem zavarnak. Csak segíteni akart
Megkérdeztük az érintett edzőterem vezetőjét, aki látta, hogy elterjedt ez a történet. Elmondta, kitiltásról nem volt szó, és furcsállja, hogy a testvér által terjedt el a történet, mert szerinte ő nem tudott semmit a szituációról.
Budapest edzőterem
Szépen karban tartott, pár éve teljesen felújított 55 négyzetméteres, tehermentes lakás Csepel csendes utcájában eladó. Nem csak az ingatlan, de a környezete, a lépcsőház is tisztántartott, rendezett, lakóközössége megbízható. Buszmegálló, hév, közért, piac, óvodák, iskolák, játszótér, SZTK, boltok, gyógyszertár, edzőterem a közelben találhatóak. Az összkomfortos lakás az első emeleten található, szúnyoghálóval és redőnnyel felszerelt, biztonsági bejárati ajtóval ellátott. A lakás ára tartalmazza: - Beépített konyhabútort, mosogatógéppel, elektromos, kerámialapos tűzhellyel, méretre szabott étkezőasztallal - Beépített szekrénnyel az előszobában, és a közlekedőben - Tároló helyiséggel a pincében - Három újonnan beépített klímaegységgel (egy a nappaliban, egy a hálóban, egy a konyhában) Parkolási lehetőség az utcán ingyenes. A lakás világos, újszerű állapota miatt további beruházás nélkül is azonnal költözhető. Kiváló befektetési lehetőség azoknak, akik további anyagi ráfordítás nélkül szeretnének otthont magukan.
Konditerem - Budapest
Gym City
1139 Budapest,
Lomb utca 16. +36-70-5353808
Fitness terem,
Konditerem
"Hardcore" terem, tetszetős! :) Amit megjegyeznék, hogy kevés a kerékpár, a normálból van egy darab...
Life 1 Wellness
1082 Budapest,
Futó utca 48
+36-1-9511789
Masszázs,
Uszoda,
Kismama torna,
Kangoo,
Szauna,
Step aerobic,
Zumba,
Aerobic,
Konditerem,
Sportklub
Nekem egyáltalán nem számít, hogy modern vagy nem egy edzőterem, és mivel kondigépeket nem...
Nem találod amit keresel? A te vállalkozásod hiányzik? Hirdesd nálunk ingyenesen!
Edzőterem Bátonyterenye (1 - 4 találat) Cégünk fitnesstermet üzemeltet.... portegyesület, sportolás, sport, VSE, Városi Sportegyesület,... Hasonló kategóriákból:... Vendégszobák, kávéház, szabadidőközpont, Léböjt, Méregtelenítés, squash,... Üdülés, kikapcsolódás, sport a Mátra Alján, Bátonyterenye Szorospatakon, 15 szobás 35 férőhelyes családias panzióban pihenhet télen - nyáron. Családoknak, baráti közösségeknek, iskolásoknak ideális lehetőség szolíd árakon.... További találatok a közelben a(z) Fitnesz, torna kategóriából... sportcentrum, edzés, öregbánya, sport Korunk számos edzésformát, sportolási lehetőséget kínál egészségünk megőrzése, és testünk fejlesztése céljából. Sokan próbáltuk már ki az újabb és újabb lehetőségeket, hogy minél hatékonyabban, gyorsabban elérjük kitűzött... Nyitvatartás: Hétfő-Péntek: 5:00-21:00, Szombat-Vasárnap: 6:30-13:00. E-fitness: Hétfő: 08:00-18:00, Kedd: 08:00-20:00, Szerda: 09:30-18:00, Csütörtök: 08:00-16:00, Péntek: 08:00-20:00, Szombat: 08:00-11:00, Vasárnap: 08:00...... fitness, kozmetika, szépségszalon, kleopátra, műköröm, fodrászat...
Kolosy tér edzőterem, az Arnold Gym Sportcentrum - Edzoterem.info
- Országos rehabilitációs intézet budakeszi látogatási idő
- Énekes papagáj eladó
- Facebook lite letöltés ingyen online
- Bikás park edzőterem - Edzőtermek a Bikás parknál - Edzoterem.info
- Edzőterem a közelben Syma Sports Hall Nyitva tartás, érintkezés
- Miután 2 előzetes
- Optoma hd140x teszt
- Edzőterem Monor | Cylex®
- Silvercrest negative digitalizáló 2