Sajtótájékoztatón ismertette az augusztus 20-i programot Szabó Péter, Paks polgármestere és Tell Edit, a Csengey központ igazgatója. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
– Nagy öröm, hogy néhány év után sikerült visszahozni a Duna-parti sétányra az augusztus 20-i programot, amelynek az Erzsébet Nagy Szálloda környéke is helyszíne lesz – mondta az ünnepi programot ismertető sajtótájékoztatón Szabó Péter. Paks polgármestere kiemelte, hogy az idei ünnepi program illeszkedik a Paks várossá avatásának negyvenedik évfordulójára emlékező rendezvények sorába, színes programkínálattal. Szabó Péter kitért arra is, hogy az önkormányzat szeretné, úgymond, visszaadni a Duna-partot a paksiaknak, a tervezett rekonstrukció látványtervei már készen vannak. Tell Edit, a Csengey Dénes Kulturális Központ igazgatója arról tájékoztatott, hogy a vízi színpad mellett zajlanak majd műsorok a szállodánál felállítandó Erzsébet-színpadon, illetve a Deák-ház udvarán felállítandó Deák-színpadon. Az augusztus 20-i városi ünnepség helyszíne idén ez utóbbi lesz, ünnepi beszédet Szabó Péter polgármester mond, majd itt lesz a hagyományos kenyérszentelés is.
Kern andrás
- Fogorvosi ügyelet zalaegerszeg
- András
- Egyiptom nyaralás 2019
- Veszprém
- Cházár andrás
Gyürk andrás
Megéri-e használt téli gumit vásárolni? Számít a gumi márkája? Egy hevesi gumis véleménye a téli gumi-témakörben. Egy hevesi fiatalember, Tóth Kristóf töltötte fel autós YouTube-csatornájára az alábbi videót, melyben saját tapasztalatait árulja el a téli gumikkal kapcsolatban leggyakrabban felmerülő kérdésekre. A videóban elhangzottakat ne tekintsétek igazságnak, sokkal inkább véleménynek. Négy milliméter és tíz év Ahogy az a videóban is elhangzott, az ajánlások szerint tartós 7°C alatti hőmérséklet esetén nagyon erősen ajánlott a téli gumik felrakatása. A mai, korszerű gumiabroncsok a gyártók többé-kevésbé egyöntetű véleménye szerint tízéves korig érdemi állagromlás nélkül tűrik a különféle környezeti hatásokat, azonban tíz év után már gyors romlás tapasztalható a gumit alkotó keverék állagában, a gumi felkeményedik, amelynek köszönhetőn síkos úton hamarabb megcsúszik. Érdemes megjegyezni, hogy Európában általánosságban 4 mm profilmélységig számít téli guminak a téli gumi.
Szombathely alberletek
Ennek a feladatnak a megoldásával a simjeid megtanulhatnak főzni, így nem csak a hűtőből tudnak rágcsálni, hanem egyszerre több sim is ehet rendesen az asztalnál tányérból:)
Egy tévén nézz "SimChef"-et 3 órá n át
Vegyél egy tűzhelyt, a legolcsóbb 350 simoleon
A tűzhelyre kattintva főzz ("cooking" menüvel) sonkás tojást "Bacon and Eggs", ez 5 perc
Edd meg a sonkás tojást, ez mindig 10 perc a továbbiakban is, a tányérra kell kattintani és a "grab a plate" menüt kell választani
Mosogass el! Ezt úgy kell megtenni, hogy ha a simek befejezték az evést, valahol szanaszét hagyják az üres tányért és arra kattintva a "clean up" menüponttal elmosogatják amennyiben van mosogató. Ha nincsen mosogatód, el fogják vinni a kukába és a tisztaság értékük lejjeb megy.
Szombathely hungary