Hiszen itt templom sincsen. " Pajkaszeg kelleténél jóképűbb és sármosabb plébánosa finoman szólva is elégedetlen jelenlegi állomáshelyével – és nem csak azért, mert egy edzőteremmel kell osztoznia a kultúrház előadótermén, ha misét akar tartani. De mivel itt született, kölyökkora óta ismeri a nyája összes tagját (akik, ha mind összegyűlnek, pontosan öten vannak, és a legfiatalabb is elmúlt már 70 éves, ráadásul mind nőnemű) – és az elkóborolt bárányokat is, akik sose teszik be a lábukat a "templomba". Ők alkotják a falu lakosságának maradék 90%-át. Mert ez tényleg KIS falu – miként kicsi lakosainak egy főre jutó IQ-ja is. Amit azonban csak kevesen vesznek észre – ám a pap, pechjére, pont köztük van. Úgyhogy bármit megadna, hogy elszabadulhasson innen. Amikor azonban megtehetné ezt, hirtelen rájön, hogy mégiscsak jó neki itt. Ezen mindenki meglepődik – legfőképp ő maga. Doktor (Reviczky Gábor) "A cölibátust kellett volna megszüntetni, nem az inkvizíciót! " A falu állatorvosa – aki azonban nem válogatja meg ilyen szigorúan a pácienseit.
The walking dead 6 évad 16 rész
Bolondok napja Magyar vígjátéksorozat (2018) A sorozat egy kis falu mulatságos hétköznapjait mutatja be olyan karakterek segítségével, akikkel csak és kizárólag itt találkozhatunk: egy ügyeskedő polgármester és kultúrharcos asszisztense, egy testépítő pap, egy szexi kocsmáros, egy féleszű rendőr, egy rezignált körzeti orvos és egy playboy foci edző. A vidéki környezet és a számtalan külső felvétel olyan keretbe helyezi a sorozatot, mely garantálja a felhőtlen szórakozást és a tökéletes kikapcsolódást. A 3. évad A vidéki környezet és a számtalan külső felvétel a harmadik évadban is olyan keretbe helyezi a sorozatot, amely hétről hétre garantálja a felhőtlen szórakozást és a tökéletes kikapcsolódást. A korábbi szereplők mellett új karakterek is felbukkannak, s az sem titok, hogy Nagy Sándor rendőrt fog alakítani, és az sem kérdés, hogy Szabó Győzővel remek párost alkotnak majd. Az pedig hamarosan kiderül, hogy kik érkeznek még a faluba, hogy felkavarják Pajkaszeg lakóinak életét. A főszereplők: Polgármester (Csuja Imre) "Ígérem, hogy amíg én leszek a polgármester, az életszínvonalunkat megőrizzük. "
Így ő kezeli az állatok gazdáit is – meg a többieket: konkrétan Pajkaszeg összes választópolgárát. Mert a Doktor minden nyavalyára ismer valami gyógyírt – kivéve a saját szívfájdalmát. Igaz, ezt a fia "okozza", aki az Istennek sem akarja megajándékozni végre egy unokával, hiába könyörög neki. Hogy a fiú Pajkaszeg plébánosa, a Doktor számára nem tűnik legyőzhetetlen akadálynak. Ezért minden alkalmat megragad, hogy végre boldog nagypapává tegye önmagát – kínosabbnál kínosabb helyzetekbe hozva ezzel egy szem gyermekét. A Doktor mellesleg a falu egyik legkulturáltabb és legműveltebb lakosa - igaz, nem túl erős a mezőny. Stoki (Szabó Győző) "Úgy látom itt elkövetés gyanúja forog fenn... Jogotokban van... befogni a szátokat. " A falu rendjének fáradhatatlan őrzője. Körzete a település, tempója halálos – lenne, de csak biciklije van. Stoki gyenge szellemi képességeihez elképesztő tenni akarás párosul, ami legtöbbször végzetes kombinációnak bizonyul úgy a maga, mint a környezete számára. Minden helyzetet meg akar oldani, még abban az esetben is, amikor nincs helyzet.
A mi kis falunk 3 evad 1 resz
Károly Pajkaszeg polgármestere. Láthatóan nem tagadja meg magától az élet örömeit. Számára a falu az első - rögtön a saját érdekei után. Egy igazi túlélő, aki folyamatosan ügyeskedik. A templom építésére kapott pénzből létrehozott halastónál tölti minden idejét, és a napi ügyeket szereti jobbkezére, Erikára hagyni. Tévedhetetlennek tartja magát, és úgy gondolja, mindig a közt szolgálja. Dörzsölt, rutinos. és gyorsan dönt- igaz, nem mindig helyesen. A hirtelen jött ötleteinek megvalósítását rögtön ki is adja feladatként a környezetének: Lacinak, a vele dolgozó unokaöccsének, Stokinak, a falu rendőrének, és Gyurinak a helyi gyerekcsapat edzőjének. Senkitől sem tart, kivéve a nővérét, Katit, a volt tanítónőt, és Tecát a kocsmárosnőt, aki talán még nála is nagyobb hatalommal rendelkezik a faluban. Bár az általa kitűzött célok, és a beígért fejlesztések nem mindig valósulnak meg, de ő az a polgármester, akit a falu megérdemel. Laci (Bánki Gergely) "Látják, mennyivel különb vagyok a politikusoknál?
Ehhez Erika költőpénzt is biztosít a feleknek, és Gyuri lelkére köti, hogy vigyázzon Szifonra, nehogy idő előtt eligya a pénzt. A dolog már az első pillanatban megbukik, ugyanis míg Gyuri picit nem figyel, már bottal ütheti Szifon nyomát. Szerencsére a kocsmában megtalálja, de addigra Szifon már megkezdi a kisüveges Hubertust. Nagy nehezen elindulnak a barkácsboltba, Szifon kezében a kisüveges Hubival szervezete életben tartására. A kocsiút felénél egy erdő mellett eszébe jut, hogy neki most azonnal könnyítenie kéne magán, s Gyuri féltvén a szeretett autó huzatát, megáll az erdő mellett. Szifon nagyon sokáig elvan, így Gyuri kénytelen-kelletlen utána indul. Szifon épp egy lécekből készült régi kilátót szed szét, ugyanis mivel elitta a pénzt, amit Erika adott, kellett egy B terv. Nincs sok idejük megbeszélni a dolgot, mert neszt hallanak a bokrok közül, majd egyszercsak előbukkan egy medve, ami felkergeti őket a fára. Sajnos egyikük zsebében sem lapul a,, Felkergetett a medve a fára for dummies" című kötet, úgyhogy máshogy kell megoldani a problémát.
A mi kis falunk – 3. évad 4. rész: Pajkaszeget támadás éri! | RTL
- Balkan fanatik számok
- A mi kis falunk 3 évad 4 rész online indavideo
- A mi kis falunk 3 évad 4 rész 4 resz indavideo
- A mi kis falunk 3 évad 4 rész 5 evad 4 resz magyarul
- A mi kis falunk 3 évad 4 res publica
- A mi kis falunk 3 évad 4 rész resz indavideo
- Almafa vendégház
- A mi kis falunk 3 évad 4 rész online
- Átmeneti kabát - Kabát - Webshop
- The walking dead 6 évad 9 rész