- Tura Állás | Turai Állások | Munka Turán | TuraAllas.hu
- Tura kastély állás
- Hertelendy kastély
Mint megtudtuk, a Tura és a kastély szavak mindenképpen benne lesznek a megnevezésben. Egymás mellett a restaurálás előtti és utáni állapot
A modern konyha és a termek adottságait kihasználva Somlyai Zoltán szerint akár 200-250 fős rendezvények, például esküvők lebonyolítására is képesek lesznek, ugyanakkor borkóstolók, céges tréningek, megbeszélések lebonyolítását is vállalják. Az étterem nyitva lesz az utcáról betérő vendégek előtt is, a konyhában a "farm to table" koncepció jegyében minél több nyersanyagot a környékről fognak majd beszerezni. A potenciális beszállítókat igyekeztek megszólítani a nemrégiben megrendezett lakossági fórumon, ahol már hozzáláttak a dolgozók toborzásához is. A tervek szerint minden szobához két alkalmazottat kell felvenni, vagyis közel negyven főt foglalkoztat majd a kastély. Ottjártunkkor egy nyolcfős restaurátorcsapat dolgozott a kastély szekkóinak (nem freskók, mivel nem vizes, hanem száraz alapra vitték fel eredetileg a falfestményeket) felújításán. Ha elkészül a rekonstrukció, a látogatók a földszinti előtér boltívein, az előcsarnokban, az első emeleten és a pálmaházban csodálhatják meg az eredetileg is igényesen kivitelezett festményeket.
Tura Állás | Turai Állások | Munka Turán | TuraAllas.hu
- Zene letöltés ingyen samsung telefonra
- Hertelendy kastély
- Állás bébiszitter
- Bran kastély
- Botaniq Kastély, Tura
Tura kastély állás
Hertelendy kastély
Kérésre hangulatos kiegészítő programokat is tudunk biztosítani, mint például piknikezés vagy lovaglás.